Romanian CE Union
CE Világszövetség IMAHÉT PDF Print E-mail
There are no translations available.

kezek

Köszöntés

Szeretteink a világszerte élő CE közösségekben!
A CE Világszövetség 2012-es imahetén köszöntelek Júdás apostol szavaival: „Szeretteim, … küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott.” (Júdás lev. 3. v) Rövid kis leveléből, amelyet az Atya Isten által megszentelt és Jézus Krisztus által megtartott, ám pontosabban meg nem nevezett elhívottaknak ír, érzékelhető, hogy a hit, amelyet Isten Lelke ajándékoz az Övéinek, már a kezdetektől fogva „romlandó árúnak” bizonyult: a névleges keresztyének Isten nevére szégyent hozó életvitele hozta magával a tanításbeli romlást is. Jézus szolgája ebbe nem nyugodott bele, és hitbeli testvéreit sem kívánta hamis nyugalomban hagyni.
Ezen az imahéten az Úr imádságát követve gyakorolja a hitért való küzdelmet a CE világra kiterjedő közössége. Az egyes napokon az imádság öt fontos elemére, a hálaadásra, a könyörgésre, a bűnbánatra, a közbenjárásra és a dicsőítésre figyelünk, néhány, a megszokott imaórától eltérő imaalkalmat – hálaadó ebédet és dicsőítésre szánt délutánt ajánlva. A programot a magyarországi és romániai CE Szövetség közösen készítette el és ajánlja Mindannyiótok figyelmébe.
Adorján Kálmán„Az emberiség útja vagy a magasztalás, vagy a »sírás és fogcsikorgatás« felé tart,” - írja Rudolf Bohren az imádságról szóló könyvében (Das Gebet, 2005). Imádkozzunk, hogy hitünk tiszta, szolgálatunk hiteles legyen, hogy ezáltal a sírás és fogcsikorgatás útjáról minél többen a magasztalás útjára térjenek.

 

Testvéri szeretettel,
Adorján Kálmán lp.
A CEVSZ elnöke

 

 Imádkozzunk…

Január 29, vasárnap: Gyermeki, bizonyságtevő hitért
„Mi Atyánk, Aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved!” (Máté 6,9)
Január 29, vasárnap: Hálaadó ebéd: HÁLAADÁS
Január 30, hétfő: Várakozó hitért
„Jöjjön el a Te országod!” (Máté 6,10a)
Január 31, kedd: Engedelmes hitért
„Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is!” (Máté 6,10b)
Február 1, szerda: Bizakodó hitért – KÉRÉS
„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” (Máté 6,11)
Február 2, csütörtök: Bűnbánó és megbékélő hitért – BŰNBÁNAT
„És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” (Máté 6,12)
Február 3, péntek: Éber és alázatos hitért
„És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.” (Máté 6,13a)
Február 3, péntek: Közbenjáró este: KÖZBENJÁRÁS
Február 4, szombat: Hódoló hitért – DICSŐÍTÉS
„Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen” (Máté 6,14b)
Február 4, szombat: Dicsőítő délután: DICSŐÍTÉS

 

Az imahét anyaga letölthető olvasásra vagy füzetecske nyomtatására előkészített pdf formátumban (kattints a kiválasztott formára).

 
CE Világtalálkozó, Lima (Peru), 2010 augusztus 3-7 PDF Print E-mail
There are no translations available.

 

logo

Augusztus 3 és 7 között Peruban, a Lima melletti Anconban, a tengerészet üdülőbázisán tartották a CE Szövetségek Világtalálkozóját, amelyre négyévenként kerül sor. (Az előző világtalálkozó Gödöllőn volt 2006-ban.) 19 ország mintegy 450 képviselője vett részt a találkozón, amelynek a  témáját egy kérdéssel fogalmazták meg: "Mit tesz Isten a világban?" A résztvevők több mint fele a vendéglátó országból volt, őket követte az amerikaiak népes küldöttsége. Sokan voltak Ausztrália és Óceánia térségéből. Európát a német, angol, holland, magyar és romániai szövetségesek képviselték. Ázsiát kevesen, Afrikát sajnos senki sem képviselte. A romániai CE Szövetséget Adorján Kálmán, Halmen Mária-Magdolna és Halmen István képviselték. 

A találkozó előtt és alatt zajlottak a Világszövetség közgyűlésének munkálatai és a választások. Megújult és fiatalodott a világszervezet vezetősége. A közgyűlés új elnököt választott a világszövetségnek: Adorján Kálmán testvérünket. A szervezet alelnökei Eliseo Vilchez-Blancas (Peru) az amerikai kontinensen, Joyce Spicer (Ausztrália) a Csendes Óceáni térségben, Tong-un Ko (Dél-Korea) Ázsiában és Dr. Thomas Kröck (Németország) Európában. Újraválasztották főtitkárnak Andreas A. Rudolph-ot (Németország) és pénztárosnak Jonathan Steward-ot (USA). Benjamin Wenzel-t (Németország) másodpénztárosnak választották. A vezetőtanácsba beválasztották a romániai CE Szövetség részéről Berke Krisztina-Ágnest. Kívánjuk Isten áldását a következő négy év munkájára!

Az előadások, műhelyek angol és spanyol nyelven zajlottak fordítással. A reggeli áhítatokat Thorsten Riewesel (német), Faataape Lavatai (szamoai) és Adorján Kálmán tartották angolul, ezzel párhuzamosan spanyol áhítatok is voltak. Az esti evangelizációs sorozatot az amerikai David Corryell tartotta. Megtartották a nemzeti CE szövetségek bemutatkozását és zászlós felvonulását is. Csütörtök délután gyakorlati misszión lehetett részt venni: szemetet gyűjteni, fát ültetni Lima egyik szegénynegyedében. Egy perui zenecsapat vezette az éneklést spanyolul és angolul. A szombati úrvacsorás istentiszteletet a világszövetség újonnan megválasztott elnöke tartotta.

A világtalálkozó alkalmával kinyomtatták a nemzetközi összefogással készült (5 erdélyi szerző is szerepel benne) könyvecskét amely a világ CE Szövetségeit mutatja be, az alapelveket és azok gyakorlati megvalósításait a különböző országok esetében. Ezt szeretnénk lefordítani és saját anyagokkal bővítve magyarul is kiadni.

Halmen István
ce elnök
 
Keresztyén vállalkozóknak PDF Print E-mail
There are no translations available.

Munkaadóként szeretnél szakszerűbben dolgozni és munkáltatni?

Vállalkozásod tevékenységi körét szeretnéd megváltoztatni? 

Akarsz németországi cégnél tölteni 3 hetet úgy, hogy nem kerül neked pénzben?

Vállalkozni szándékozó fiatal vagy?

Működik-e már legalább három éve a céged és tevékeny vagy-e egyházadban?

Szeretnél résztvenni vállalkozói fórumokon, közösségi alkalmakon?

Ha csak egy kérdésre is igennel válaszolsz, akkor érdemes többet megtudnod az INITIATIVE projektről.

VirágkertészetSzeminárium
 
Onesimus PDF Print E-mail
There are no translations available.
 
Cél:

Hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi, egyházi és munkahelyi integrálása.

Tevékenységek:

  1. az I. és II. évfolyamnak kéthetente kiscsoportos tematikus találkozók
  2. a III. évfolyamnak akkreditált intézmények keretében, az 'Onesimus' projekt által támogatott szakmai tanfolyamokon való részvétel
  3. negyedéventkénti hétvégi alkalmak, amelyek a képzést, a közösségépítést és a kikapcsolódást hivatottak szolgálni
  4. 16 éven felüli fiatalok számára nyári inaskodási lehetőségek biztosítása cégeknél
  5. 14-16 év közöttieknek nyári munkatáborokon való részvétel
  6. mentorálás. Minden projektben lévő fiatalnak van mentora, akivel legalább havonta egyszer találkozik.
  7. vállalkozói bibliaórák
 
Ismertető PDF Print E-mail
There are no translations available.

A CE Szövetség küldetése hogy Krisztust valló, szolgáló életre segítő közösség legyen, az Egyház megújulása és a társadalom evangélizálása érdekében.

A CE Szövetség alapelvei

  1. Jézus Krisztus megvallása
  2. Szolgálat
  3. Egyházhoz való hűség
  4. Közösség Isten népével

Jövőkép

A CE Szövetség örömteli, többgenerációs közösség, mely sok embert elér az Evangéliummal.