
KöszöntésSzeretteink a világszerte élő CE közösségekben! A CE Világszövetség 2012-es imahetén köszöntelek Júdás apostol szavaival: „Szeretteim, … küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott.” (Júdás lev. 3. v) Rövid kis leveléből, amelyet az Atya Isten által megszentelt és Jézus Krisztus által megtartott, ám pontosabban meg nem nevezett elhívottaknak ír, érzékelhető, hogy a hit, amelyet Isten Lelke ajándékoz az Övéinek, már a kezdetektől fogva „romlandó árúnak” bizonyult: a névleges keresztyének Isten nevére szégyent hozó életvitele hozta magával a tanításbeli romlást is. Jézus szolgája ebbe nem nyugodott bele, és hitbeli testvéreit sem kívánta hamis nyugalomban hagyni. Ezen az imahéten az Úr imádságát követve gyakorolja a hitért való küzdelmet a CE világra kiterjedő közössége. Az egyes napokon az imádság öt fontos elemére, a hálaadásra, a könyörgésre, a bűnbánatra, a közbenjárásra és a dicsőítésre figyelünk, néhány, a megszokott imaórától eltérő imaalkalmat – hálaadó ebédet és dicsőítésre szánt délutánt ajánlva. A programot a magyarországi és romániai CE Szövetség közösen készítette el és ajánlja Mindannyiótok figyelmébe.  „Az emberiség útja vagy a magasztalás, vagy a »sírás és fogcsikorgatás« felé tart,” - írja Rudolf Bohren az imádságról szóló könyvében (Das Gebet, 2005). Imádkozzunk, hogy hitünk tiszta, szolgálatunk hiteles legyen, hogy ezáltal a sírás és fogcsikorgatás útjáról minél többen a magasztalás útjára térjenek. Testvéri szeretettel, Adorján Kálmán lp. A CEVSZ elnöke Imádkozzunk…Január 29, vasárnap: Gyermeki, bizonyságtevő hitért„Mi Atyánk, Aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved!” (Máté 6,9)Január 29, vasárnap: Hálaadó ebéd: HÁLAADÁS Január 30, hétfő: Várakozó hitért„Jöjjön el a Te országod!” (Máté 6,10a)Január 31, kedd: Engedelmes hitért„Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is!” (Máté 6,10b)Február 1, szerda: Bizakodó hitért – KÉRÉS „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” (Máté 6,11)Február 2, csütörtök: Bűnbánó és megbékélő hitért – BŰNBÁNAT „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” (Máté 6,12)Február 3, péntek: Éber és alázatos hitért„És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.” (Máté 6,13a)Február 3, péntek: Közbenjáró este: KÖZBENJÁRÁS Február 4, szombat: Hódoló hitért – DICSŐÍTÉS „Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen” (Máté 6,14b)Február 4, szombat: Dicsőítő délután: DICSŐÍTÉS A megfelelő napra, programra kattintva követhetjük a részletesen kidolgozott programot (az Imatémák aloldalon található) Az imahét programja a Facebook-ról is elérhető. Az imahét anyaga letölthető olvasásra vagy füzetecske nyomtatására előkészített pdf formátumban (kattints a kiválasztott formára).
|
|
Állandó imatémák
Az Egyház Ige és Lélek általi megújulásáért A CE Szövetség közösségeinek és tagjainak szolgálataiért A bucsini és a lesi-tói táborok szervezőiért, vezetőiért, résztvevőiért |
|
|
|
|
|
|